2017. már 29.

28 ezer koreai misszionárius terepen

írta: FreedomBencze
28 ezer koreai misszionárius terepen

Az elmúlt napokban vendégünk volt SangBok David Kim az Ázsiai Evangéliumi Aliansz elnöke, a Világszövetség korábbi elnöke.

Meglátogatta a hazánkban működő koreai gyülekezeteket, igét hirdetett a Református Egyetemi Gyülekezet és a Magyarországi Evangéliumi Aliansz közös istentiszteletén az Ökumenikus Tanács székházában.

Együtt imádkozott a budapesti lelkészkörrel és gyülekezeti munkatársakkal a Szilágyi Dezső téri Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Megtudtuk tőle, hogy a koreai keresztyénség fiatal, mintegy 130 éves.

A japán és a kommunista megszállás alatt sokat szenvedtek a hívők.

Ő maga keresztyén szülők gyermeke. Kilencen voltak testvérek. Mindennap reggel és este családi áhítatokat tartottak. Édesanyjuk minden alkalommal, mindegyik gyermekért név szerint imádkozott. Iskolában a tanár három éven keresztül minden hétfő reggel megverte, mert gyülekezetbe járt vasárnaponként.

Sokan börtönben töltöttek hosszú éveket. Lelkészük ott halt meg. A lelkipásztor utódja is börtönből szabadult. Amikor prédikált láthatta a gyülekezet, hogy hiányzik az egyik ujja. Mivel nem tagadta meg hitét, időnként 1-1 percet levágtak az ujjából.

Dél-Koreában ma szabadságban terjed az evangélium. Erős, aktív, evangelizáló gyülekezetek működnek. Legtöbben minden reggel ötkor templomaikban imádkoznak, és péntek este is összejönnek a hívők imádkozni. Sokan egész éjszaka együtt maradnak.

A gyülekezetek önellátóak. A tagok 70 %-a tizedet ad, és minden jelentős családi és egyéb esemény kapcsán hálaáldozatként adakoznak. Ezért is tudnak több ezer misszionáriust támogatni.

Ma 170 országban 28 ezer koreai misszionárius működik.

Nagyon vágyódnak az Észak-Koreai határ megnyílására. A diktatúra előtt 3 ezer gyülekezet működött az északi országrészben. Ezek mára megszűntek, de a déli gyülekezetek készek arra, hogy a remélt változás után megkeresik ezeket a helyeket és kész stratégia alapján segítik az egyház feltámadását.

 Szeverényi János

 

 

 

Szólj hozzá