Nemrégiben az ifinkben elhangzott egy bizonyságtétel, amelyben nagyon elgondolkodtatott egy mondat.

Beszélhetsz az embereknek a mennyországról, de ekkor csak egy távoli dolog lesz nekik. Inkább éld meg azt, hogy "Jöjjön el a te országod!", és hozd el az embereknek a menny egy kis szegletét!

Rengetegszer találkozunk azzal a problémával (szerintem mindannyian), hogy hiába teszünk bizonyságot a szavainkkal, az emberek nem értik, nem érzik, amit át akarunk nekik adni. Sőt, fiatalkorban jellemző a tettvágy, a lelkesedés, és sokan élvezik az életet, nem akarnak "új életet kezdeni" Istennel, hiszen valljuk be, ez az ő szemszögükből nézve a biztos élvezetek elhagyása a bizonytalanért. Ebben a helyzetben kritikus lehet, hogy mit látnak a keresztyén fiatalokon a kortársaik. Ha egy átlagostól semmiben sem eltérő életet mutat fel a fiatal, ami kiegészül vasárnaponkénti templomba, imaházba járással, akkor nem látom, hogy mi vonzó lehet abban egy, az életet habzsoló, Istent nem ismerő fiatal számára. De ha valami rendkívülit tudunk bemutatni az életünkkel (legyen ez természetfeletti bölcsesség vagy nyugalom vagy bármi, amit csak Isten adhat meg), akkor legalábbis elgondolkodtatásra késztethetjük a környezetünkben élőket. 

Ez egyszerű? Igen! Csak nem könnyű. :) De ha figyelünk a Szentlélekre, akkor "ő tanít majd meg titeket mindenre".