2017. jan 18.

Életcél Mentorprogram

írta: FreedomBencze
Életcél Mentorprogram

Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió

Ebben az évben mentorprogramot indít a MABIM (Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió) ifjúsági vezetők számára. Az Életcél Mentorprogram célja, hogy a résztvevő fiatalok személyes identitásukban megerősödjenek és fejlődjenek; ajándékaikat, tehetségüket és kreativitásukat tudatosan kamatoztassák a gyülekezeti, ifjúsági életben.

A mentorprogram első évében tíz mentor és tizenhárom mentorált, ifjúsági vezető vesz részt, akik a novemberi ifjúsági vezető képzésen jelentkeztek. A program egy évre szól, havi egy találkozóval. A találkozók során a személyiségfejlesztés, önismeret, hatékony, krisztusi életvezetés fontos szerepet kap. Ennek alapjául szolgál Paul Ch. Donders: Kreatív élettervezés című könyve.  Emellett a lelki ajándékok, karizmák felismerése és kamatoztatása is hangsúlyos a program során.

Az év második felében a MABIM négy elve mentén az ifjúsági munka lehetőségeit és kihívásait mérlegelik közösen a beszélgetésekben a mentorok és a mentoráltak. A négy elv a következő: evangelizációs fókuszú, gyülekezetkompatibilis, helyspecifikus, értékorientáltan innovatív ifjúsági munka. Ezeknek az elveknek, kulcsszavaknak a mentorált közösségében, ifjúságában, településén jelen levő lehetőségeit és kihívásait térképezik fel együtt a mentorral keresve a missziós lehetőségeket. 

A mentorok a MABIM jelenlegi vagy korábbi tagjai, illetve aktív szolgálói. A mentorok felkészítő alkalmán, január 6-án a program éves tematikáját, tartalmi elemeit illetve a mentor feladatait, szerepét definiálták közösen a jelenlevők. A mentorok alapvető célja a mentorált kísérése és fejlődésének elősegítése, támogatása az év során.

Az Életcél Mentorprogram 2018-ban újraindul, melyre jelentkezni az év második felében lehet.

Hegyesi Zita

 

 

Szólj hozzá