"Az Úr azonban ezt mondta neki (Gedeonnak): Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!" (Bírák 6,2)

Gedeon kezdetben kevés jelét mutatja a bátorságnak. Először akkor találkozunk vele, amikor éppen titokban csépli a gabonáját, nehogy a megszálló midjániak elkobozzák a terményt. A midjániak olyan keményen uralják Izrael népét, hogy a zsidók csak nagy ritkán tudják learatni saját terményüket, sokan elrejtőznek, és barlangokban élnek a hegyekben. 

Gedeonnak nincs semmiféle hősies terve, amíg az Úr angyala meg nem jelenik neki, hogy a midjániak elleni harcra szólítsa. "Ki? Én?" - kérdezi reszketve Gedeon. 

Gedeon kételyei nem alaptalanok. Ha közelebbről szemügye vesszük az életét, láthatjuk, milyen alapanyaggal kénytelen dolgozni Isten. Gedeon családja és közössége a Baalt imádta, nem az Urat. Magát Gedeont is megbénítja a félelem, még a csata előestéjén is. Isten világos utasításaival ellenkezik, újra és újra jelet kér, húzza az időt, és csak az éj leple alatt meri lerombolni Baal oltárát. 

Milyen bizonyítékra van szükség, hogy az ember megbizonyosodjon Isten akarata felől? 

Egyes körökben manapság a "gyapjú kitevése" azt jelenti, hogy szokatlan dolgokat kérnek Istentől, hogy megbizonyosodjanak az isteni vezetés felől. Gedeon tette azonban a történet összefüggéseit figyelembe véve sokkal inkább a hit hiányára mutat, semmint az isteni vezetés képességének mintájául szolgál. Még azután is, hogy Isten angyala biztosítja Gedeont a siker felől, ő másodszor, sőt harmadszor is csodás jelet kér Istentől, mielőtt rá merné bízni magát az ígéretére. 

Isten elfogadja Gedeon ingatag hitét, megadja neki a megerősítést, amelyet kér, és végül bátor vezetőt farag belőle.

Hogyan tapasztaltuk meg Isten világos vezetését, amikor szükségünk volt rá?