Egyikünk sem emlékszik rá, pedig komoly szenvedések árán születtünk meg erre a világra: édesanyánk méhéből, egy meleg, kényelmes lubickolásból több órányi passzírozás és vergődés után megérkeztünk egy hideg és vakítóan világos kórházi szobába. Megpróbáltatásaink közben már életünk első óráiban elkezdtek termelődni bennünk úgynevezett stresszhormonok, amelyek felkészítettek bennünket a méhen kívüli élet komoly kihívásaira. Nem csoda, hogy ezek után legelső életjelünk a keserves sírás volt.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy szenvedés nélkül nincs élet. A szenvedés nem kerüli el sem a gyermeket, sem a gazdagot, sem a sztárokat, sem azokat, akiket tökéletesnek, jónak, igaznak gondolunk. Mindenkit utolér, nem lehet elbújni előle. Akár akarjuk, akár nem, e cikk olvasásakor már mindnyájan tapasztalt szenvedők vagyunk. Tudjuk, hogy milyen érzés elutasítottnak, betegnek, kiszolgáltatottnak lenni; ismerjük a vissza-visszatérő, kínzó emlékek hangulatát; a be nem teljesült álmok maró fájdalmát; felszakadtak már bennünk a gyász sebei…

Teljes joggal merül fel a kérdés, hogy miért kell ennek így lennie? Ha Isten szeret bennünket és törődik velünk, akkor miért engedi meg, hogy szenvedjünk? Hogyan nézheti látszólag teljesen passzívan, hogy világszerte embertársaink milliói éljenek át emberfeletti kínokat ártatlanul?

Timothy Keller, Istennel a szenvedés kohójában című könyve több fejezeten keresztül keresi a választ ezekre a kérdésekre. Ha csak ennyit tenne, már akkor is érdemes lenne elolvasni. Timothy azonban ennél továbbmegy: nemcsak magyarázatot kíván adni a szenvedés okára, hanem segít az olvasónak abban, hogy a szenvedésből ne lelkibetegen, depressziósan, hanem megújulva és megerősödve jöjjön ki.

Ha szeretnél az amúgyis elkerülhetetlen szenvedésből jelesre vizsgázni, akkor írd fel a könyvet a kötelező olvasmányok listájára. A Harmat és a Koinónia közös gondozásában jelent meg 2016-ban. Hidd el, sok nehéz kérdésnél ki fog segíteni! Többek közt emlékeztetni fog arra is, hogy bár születésünkkor hatalmas szenvedésen kellett átesnünk, amíg világra jöttünk, de pont ezen keresztül kaptunk esélyt arra, hogy leéljük az életünket ezen a Földön.

Néhány számomra különösen is sokat jelentő idézet a könyvből:

„A világ átok alatt van, nem képes betölteni rendeltetését. Az embert eredetileg nem arra teremtette Isten, hogy megismerje a halált, a fájdalmat, a gyászt, a csalódást, a kapcsolati válságokat, a betegséget és a természeti katasztrófákat. Nem ilyen világban kellene élnünk. A hiábavaló világ egy elromlott világ, semmi sem úgy működik benne, ahogyan kellene. Ez a magyarázat a rosszra és a szenvedésre.”

„Nem tudhatjuk, kik vagyunk igazán, amíg próbára nem tétetünk. Nem leszünk képesek igazán együttérezni a szenvedőkkel, ha mi magunk nem éltünk át nehézségeket. Nem érthetjük meg, mit jelent igazán bízni Istenben, amíg nem fulladozunk.”

„Aki Krisztusban van, azt káprázatossá formálják szenvedései.”

„Az embernek szüksége van nehézségekre, akadályokra, sőt talán még traumákra is annak érdekében, hogy maximálisan megerősödhessen, beteljesedhessen és fejlődhessen a személyisége.”

„Amikor minden szép és jó, nem igazán ismerhetjük meg önmagunkat: szívünk állapotáról akkor kapunk valósághű képet, amikor nehézségek érnek bennünket. Ilyenkor vagyunk képesek különbséget tenni az igaz Isten és életünk hamis istenei között. Egyedül az igaz Isten sétál be velünk a kemencébe, és ő képes bennünket kivezetni onnan. A többi „isten” egyszerűen a sorsunkra hagyna.”

Muzslai-Bízik Hanna