KÖSZÖNÖM ezt a bejegyzést VAS FELÍCIÁNAK!

Nyári gyakorlatom alatt megismerkedtem egy felsőbb éves orvostanhallgató lánnyal, aki többek között beszélt nekem a szülészeten töltött gyakorlatáról is. Fájó szívvel hallgattam tapasztalatait, többek között azt, hogy az abortusz mára már egy rutin beavatkozássá vált Magyarországon; az orvos, akinél a gyakorlatot töltötte, naponta kb. 10 terhességet szakított meg, bárminemű rossz érzés nélkül. Ennél számomra még megdöbbentőbb volt, hogy az abortuszon átesett nők, lányok közül átlagban mindössze 1-2 hagyta el sírva a kórházat, fájdalmat érezve attól, hogy a benne növekvő gyermeke épp az életét vesztette. A többiek inkább felszabadultak voltak, hogy legalább egy „gonddal” kevesebb van most már az életükben…
Mit is nevezünk abortusznak? Az abortusz a vetélés szó latin, orvosi megfelelője. Alapvetően beszélhetünk "spontán vetélésről", amikor a vetélés az anya szervezetének reakciójaként, vagyis természetes úton következik be, valamint "művi vetélésről" amikor külső, mesterséges beavatkozás útján oltják ki a megfogant életet. A művi terhesség megszakítást szokták abortusznak nevezni. Ez a kifejezés azonban nem fedi a valóságot, mivel nem megszakításról van szó, hanem végleges befejezésről. A művelet egy műtét, ami során a megfogant és fejlődésben lévő élő magzat életét erőszakos külső beavatkozással kioltják.
Az említett beszélgetés után utána olvastam egy kicsit, hogy áll hazánk az abortusz kérdését illetően. Magyarországon 1956 óta engedélyezett az abortusz, azóta mintegy 6,8 millió terhességet szakítottak meg az orvosok, ebből nagyjából 700 ezer volt illegális. A legfrissebb adatok szerint évente kb. 44 ezer abortuszt hajtanak végre hazánkban. Félelmetes, megdöbbentő adatok…Hivatalosan 12 hetes koráig végezhető a kis magzaton abortusz, 1. ha az anya úgy gondolja, válsághelyzetben van, s ezért nem szeretné megszülni a gyermekét; 2. ha az orvos megállapítja, hogy a gyermek genetikai betegségben vagy más fogyatékosságban szenved, illetőleg 3. ha a terhesség bűncselekmény következménye.
Anatómiai tanulmányaim során fejlődéstant is kellett nagy részletességgel tanulnom. Fantasztikus, ahogy Isten megteremtette az emberi testet, úgy, ahogy van. Fantasztikus, ahogy 2 sejt találkozásából a 9 hónap alatt hogyan fejlődik ki egy kicsiny élet…S talán ha az emberek jobban ismernék, az anyaméhben eltöltött idő alatt mi minden történik, nem mondanák a fejlődő magzatra, hogy az még nem egy élőlény, csak egy szövetcsomó, „csak” egy embrió…A teljesség igénye nélkül egy pár  tényt hadd említsek az embrió fejlődésével kapcsolatban, csak hogy egy kicsit átlássuk, bármilyen hamar is történik egy terhesség megszakítása, az egy ember életét szakítja meg. Már a 3-8. fejlődési hét alatt kialakulnak a test alakjának főbb jellegzetességei és szervrendszerei. Egy öthetes embrión már elkülönül a fej és a törzs. Az ötödik hét végén kifejlődnek a végtagok, megfigyelhetőek a kéz ujjai. A hatodik héten fejlődésnek indul a csontváz, beindul a szívverés is; eddigre a szem és az orr kezdetleges formája is megjelenik. A nyolcadik hét körül már beindul a vérképzés, s a kicsi spontán izommozgást végez. A kilencedik héten már reagál külső ingerekre, a tizenegyedik hétre pedig már szinte minden szerve kifejlődik. A tizenkettedik héten az arc is egyre emberibb küllemű lesz, és ebben a korban már a kicsi neme ultrahanggal megállapítható. Az ez utáni időszakban pedig főként a súlya növekszik, a szervrendszerek befejezik fejlődésüket. Látható, hogy a 12. hétre már tényleg olyan a kis embrió, mint egy ember-csak sokkal kisebb. Ezeket olvasva, tanulva mindig eszembe jutottak a zsoltáríró szavai: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva…”/139. zsoltár 13-16 versei/. Az élet tényleg egy csoda. S néha eltűnődöm rajta, hogy jutott el a világ onnan, hogy „…az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom”/127. zsoltár 3. vers/ egészen oda, hogy az emberek sokszor úgy gondolják, hogy ha „becsúszott” egy nem kívánt gyerek, a megoldás az, ha egyszerűen megszakítják a terhességet. Mert ez nekik tényleg egy teher…Persze, számtalan indokot mondanak, miért lenne jogos az abortusz mellett dönteniük. Ilyen például, hogy ha a gyermek fogyatékossággal születne, az csak megnehezítené a jövőbeli életét. Nos, hadd idézzem egy keresztyén egészségügyben dolgozó ember véleményét erről: „…nem egy olyan családot ismertem meg munkám során, akik tudatosan vállalták, hogy a gyermeküket bármilyen áron megtartják. Ezeken  a helyeken olyan szeretetet és megértést találtam a gyermek felé, amilyet  kevés egészséges gyermek környezetében…” Magam is így látoml. Isten tud elegendő türelmet és szeretetet adni egy beteg gyermek felneveléséhez, ahogy Isten az, aki gyógyulást is tud adni.
Felteheted a kérdést, kedves olvasó, hogy kell-e egyáltalán foglalkozni ilyen kérdéssel keresztyénként, hiszen nem érint közvetlenül. Sokáig gondolkodtam én is így. Ugyanakkor egy pár éve megismerkedtem egy mostanra nagyon jó barátommá vált lánnyal, aki évek óta él boldog párkapcsolatban. Szóba került, hogy mit tenne, ha egyetemi évei alatt teherbe esne, s bár vallásos, egyből azt válaszolta-majd hosszasan kifejtette, hogy biztosan elvetetné, hiszen gyerek mellett nem lehet elvégezni az egyetemet. Talán nem egyedül vagyok, aki keveredett már hasonló beszélgetésbe. Ilyen esetekben igenis fontos, mit mondunk a másik félnek, hogy vélekedünk az abortusz kérdéséről. A mostani ifjúsági alkalmaink fő gondolata az, hogy ha megváltozik a gondolkodásmódunk, megváltozik az életünk is. Legyünk hát jó példa a világ számára, ahogy vélekedünk erről a fontos témáról, és a gondolkodásmódunk hozhasson változást az emberek életébe is!