Ifjúsagépités

Akiknek fontos a következő nemzedék keresztény értékrendje

2017. már 29.

28 ezer koreai misszionárius terepen

írta: FreedomBencze
28 ezer koreai misszionárius terepen

Az elmúlt napokban vendégünk volt SangBok David Kim az Ázsiai Evangéliumi Aliansz elnöke, a Világszövetség korábbi elnöke.

Meglátogatta a hazánkban működő koreai gyülekezeteket, igét hirdetett a Református Egyetemi Gyülekezet és a Magyarországi Evangéliumi Aliansz közös istentiszteletén az Ökumenikus Tanács székházában.

Együtt imádkozott a budapesti lelkészkörrel és gyülekezeti munkatársakkal a Szilágyi Dezső téri Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Megtudtuk tőle, hogy a koreai keresztyénség fiatal, mintegy 130 éves.

A japán és a kommunista megszállás alatt sokat szenvedtek a hívők.

Ő maga keresztyén szülők gyermeke. Kilencen voltak testvérek. Mindennap reggel és este családi áhítatokat ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 01.

Istenképes

írta: FreedomBencze
Istenképes

Beszámoló a debreceni konfiról

Kicsoda Isten? Mire képes Isten? Mit adhat Isten nekem? Mit adhatok én Istennek? Ezek a kérdések voltak fő témái az idei Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciának.

 2017. február 17-19. között közel ezer fiatal látogatott el debreceni Lovardába, hogy megtapasztalják, mire képes Isten. Dicsőítések profi csapattal, hitmélyítő tanítások, színvonalas színdarab, jó hangulatú játékok és kávéház, közbenjáró imádságok, beszélgetések és természetesen Isten jelenléte jellemezte a hétvégét, amin részt vehettem.

 Péntek este D. Nagy Tamás (Paksi Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora) tanított minket arról, hogy kicsoda az Isten. A szombati napot Révész Lajos (Székesfehérvári Baptista Gyülekezet egyik lelkésze) előadásai ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 28.

Szenvedésből jeles

írta: FreedomBencze
Szenvedésből jeles

Timothy Keller: Istennel a szenvedés kohójában (könyvajánló)

Egyikünk sem emlékszik rá, pedig komoly szenvedések árán születtünk meg erre a világra: édesanyánk méhéből, egy meleg, kényelmes lubickolásból több órányi passzírozás és vergődés után megérkeztünk egy hideg és vakítóan világos kórházi szobába. Megpróbáltatásaink közben már életünk első óráiban elkezdtek termelődni bennünk úgynevezett stresszhormonok, amelyek felkészítettek bennünket a méhen kívüli élet komoly kihívásaira. Nem csoda, hogy ezek után legelső életjelünk a keserves sírás volt.

 

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy szenvedés nélkül nincs élet. A szenvedés nem kerüli el sem a gyermeket, sem a gazdagot, sem a sztárokat, sem azokat, akiket tökéletesnek, jónak, igaznak gondolunk. Mindenkit ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 08.

111 éve született Dietrich Bonhoeffer

írta: FreedomBencze
111 éve született Dietrich Bonhoeffer

A teológus - mártír 1906. február 4-én született.

Sok idézete, verse, imája érintett meg, és segített tovább egy-egy nehéz időszakon. De van egy, ami különösen gyakran eszembe jut. Ez 1943-ban, Tegelben, a börtönben született.

 

„Istenem, hozzád kiáltok kora reggel,

segíts imádkozni, gondolataimat összeszedni,

egyedül nem vagyok rá képes.

 

Bennem sötét van, nálad azonban világosság,

egyedül vagyok, ám te nem hagysz el

kishitű vagyok, nálad a segítség

nyugtalan vagyok, nálad a békesség

bennem keserűség, nálad türelem

nem értem útjaid, de te tudod, milyen úton kell mennem.”

(Eric Metaxas: Bohnhoeffer. Pásztor, mártír, próféta, kém.)

 

Bonhoeffer végül 1945.ben halt meg. ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 25.

A buszbaleset margójára

írta: FreedomBencze
A buszbaleset margójára

Hétvégi buszbaleset. Tragikus. Tizenhat ember az életét vesztette. Nekem is volt ott ismerősöm. Ilyenkor az ember nem tudja, mit írjon.

Azt már kevesebben tudják, hogy 1999. januárjában is volt egy autóbusz-baleset. Akkor tizenhat diák és két tanár vesztettel el az életét. Cseri Kálmán, református lelkipásztor egy prédikációval reagált a tragédiára. 

Ez a prédikáció, bár tizennyolc évvel ezelőtt történt, ma mindennél aktuálisabb. Linkelem, olvassátok el. Érdemes. 

http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=3273

Röviden a következőkre hívja fel a figyelmet Kálmán bácsi: 

1. Legyünk együtt-érzők (Örüljünk az örülőkkel, sírjunk a sírókkal).

2.  Nem mi uralkodunk az életünk fölött. Nem tudhatjuk mikor ...

Tovább Szólj hozzá