Amikor kezembe vettem ezt a könyvet rögtön a tartalomjegyzékhez lapoztam, ahogy minden könyvnél szoktam. Tetszett. Mégis három hónap telt el mire rászántam magam, hogy elolvasom. Mi tartott ilyen sokáig vissza? Kételkedtem, hogy a kegyelemről lehet egy több száz oldalas, olvasmányos, érdekes, őszinte, igazi könyvet írni, amit érdemes elolvasni. Philip Yancey  azonban bebizonyította, hogy lehet.

A kegyelem nagyon elméleti, elvont fogalomnak tűnik, pedig ez Isten legnagyobb ajándéka. Nem is gondoljuk, hogy gyakorlati lenne. Pedig ez a könyv éppen erre hívja fel a figyelmet. A kegyelem a gyakorlatban. Az élet bármely területén tetten érhető,ahogy a kegyelem megdöbbentő,meghökkentő és olykor botrányosnak tűnő módon munkálkodik. Ma az emberiségnek nincs más reménysége, mint oda fordulni a „kegyelem Királyi székéhez”. Jól láthatjuk azokban a történetekben amelyekben Yancey bemutatja a kegyelmet.„A kegyelemben van, némi bántó igazságtalanság”,így van, érezzük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért szükség van rá. Megdöbbenünk, amikor arról olvasunk, hogy egy fajgyűlölőnek, egy hűtlen házastársank, egy csalónak, egy gyermekbántalmazónak megbocsátanak, megkegyelmeznek.

Tökéletlenségünkben érezzük, kegyelemre szorulunk.  Nekünk is kell, hogy megbocsássanak és mi is kell, hogy megbocsássunk. Arra a meggyőződésre juttat ez a könyv bennünket, hogy kegyelmet nem csak kapni lehet és kell, hanem adni is. Ez pedig igazán meghökkentő!