2016. nov 16.

Isten életet megváltoztató hatalma

írta: FreedomBencze
Isten életet megváltoztató hatalma

Tudtad, hogy Isten képes megváltoztatni azoknak a fiataloknak az életét, akikről lehet, hogy már le is mondtál? 

A Bibliában sok olyan történettel találkozunk, ahol olvashatunk arról, hogy Isten hatalma képes megváltoztatni az embereket. 

Istennek hatalma volt arra, hogy a félénk Mózesből vezetőt faragjon (2Mózes 3-4), meglágyítsa a kegyetlen fáraó szívét (2Mózes 11,1-8), az elkeseredett Illést megakadályozza abban, hogy feladja a küzdelmet (1Királyok 19,15), Sault, a fanatikus keresztényüldözőt világutazó kereszténnyé tegye (Apostolok Cselekedetei 9, 1-31)

Péter apostol életében Isten hatalma óriási változásokat hozott. Mikor börtönbe került (Apostolok Cselekedetei 12,1-19), annyira teljes volt hittel és olyan békessége volt, hogy mélyen tudott aludni, bár tudta, hogy másnap kivégzik. Tíz - tizenöt évvel korábban még egészen más embernek látjuk. 

Amikor Jézust éjszaka elfogták és a vallási és polgári hatóságok elé hurcolták, a tanítványok félelmükben szinte kivétel nélkül elmenekültek. Péter nem, ő Mesterét egészen a főpap udvaráig kísérte. Ott azonban elpárolgott a bátorsága. "Meg fogják ölni - gondolta -, és utána a barátait kezdik keresni. Jobb lesz, ha nem árulom el magam."

És Péter, aki az életét féltette, bár senki sem fenyegette, sikertelenül próbált változtatni a kiejtésén. Még egy csapat szolgát sem sikerült arról meggyőznie, hogy semmi köze Jézushoz. 

Jézus tudta, hogy Péter meg fogja tagadni, és azt is tudta, hogy a gyáva Péterből Isten hatalmas erejével Péter lesz, a szikla, a keresztény egyház első jelentős vezetője (Máté 16,18-19)

"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, majd ha megtérsz, erősítsd atyádfiait." (Lukács 22,31-32)

A keresztre feszítés után Péter megtört ember lett. A saját erejéből nem tudta összeszedni magát. Csak Isten ereje változtathatta meg. És meg is változtatta, ahogyan az Apostolok cselekedeteiben látjuk. 

Tehát Isten mindig keresztülvitte az akaratát, és mindenki életét megváltoztatta, akiét csak akarta. Mi sem, és a ránk bízottak se maradnak ki ebből. 

 

 

Szólj hozzá